nyugi. De tényleg. Nem késel le semmiről. Ez a vágyad, hogy folyamatosan töröd és hajtod magad újabb és újabb kihívásokat keresel és sosem elégszel meg semmivel, ez végigkísér majd jó sokáig. Viszont meg kell tanulnod megállni. Meg kell tanulnod elismerni magadat, az erényeidet és az eredményeidet. Ne degradáld. Ha valamit meg tudsz csinálni az attól még nem béna, mert “te is képes voltál rá”. Felejtsd el a “sosem lennék annak a klubnak a tagja aki befogad a tagjai közé” őrületet. Jó vagy és elég.

Szenvedsz attól, hogy nem találod az utadat. Azt érzed különleges vagy. Vagy csak simán fura? Mindkettő. És ez jó. Nem, sosem leszel 9 to 5 girl sem pedig bekategorizálható. Szeresd, hogy fura vagy és kíváncsi.

Ne várd apát. Még több, mint 10 évnek kell eltelnie, hogy az elsőt beszélgesse veled.Ha azt mondja, hogy jön, ne számíts rá. Legtöbbször nem fog jönni. Ha ott van, örülj neki, ha nincs, nem történt semmi baj. Sokszor haragszol anyára, és ez normális. A felnövés egyik nagy lépése ez, hogy szeparálódsz. Reálisan látod a szüleidet. Maradj a realitás talaján, ne várj olyat, amit nem tudnak adni. Örülj annak, amit tudnak.

A fiú, aki a napokban megállított az iskola folyosóján és az arcodba vágta, hogy ilyen fejjel ő csak zacskót húzva a fejére merne utcára menni, vagy inkább még úgy se — tudd, hogy 3 év múlva térden állva fog könyörögni, hogy elmenj a szülinapi bulijába a Vöröslyukba.

Kamasz vagy, még nem nő. Bénán áll rajtad minden, de ez nem baj. Ne törődj vele — könnyű mondani, nekem, közel a harminchoz, mi? De én Te vagyok. És tökéletes sosem leszel, sosem leszünk, de tökéletesen kicsithibásak és nagyon boldogok igen.

Mozogj, ne hagyd, hogy a család lebeszéljen róla! És olvass, írj, főzz, barátkozz, szeress. Amihez csak kedved van. Szabad vagy.

Az iskolában az angoltanárnak a képébe vághatod, hogy nincsen joga olyanokat mondani, hogy sosem leszel képes megszólalni angolul, és hogy egy év tanulás után csalással kaptál nyelvvizsgát. Tudnod kell, hogy ez nem rólad szól, hanem róla. Az egész iskolai önértékelés rombolás nem neked szól. Egy gépezetbe kerültél. Kérlek, ne engedd, hogy hasson rád. Annyi nehézséget megspórolnál magadnak a későbbiekre.

Nyugodj meg, ne siess. Tanulj meg megállni, körbenézni, ne mindig űzött vadként teljesítményt hajszolni.

ELÉG vagy. JÓ vagy. ÉRTÉKES vagy. De tényleg. És nagyon boldog leszel. Megígérem.

2.) Torzítás
Ha megnézitek, anorexiás nőkkel nem plakátol senki. Skinny Fat nőkkel nem példálózik senki. Pedig ugyanúgy káros, evészavaros, egészségtelen. Ha csinálnék egy plakátot egy anorexiás nővel, hogy fogadd el magad, szeresd a testedet, a fél feminista bagázs kaszát kapát ragadva kergetnének a Svábhegyen. Pedig neki úgy jó. Pedig vannak lányok, akiknek pusztán csak olyan az anyagcseréje, hogy ha nem figyel oda a kajálására, mozgására stb akkor nádszálvékony, kilátszanak a bordái. Őt miért cseszegetjük, hogy egyen? Aki elhízott annak a kezéből pedig miért nem vesszük ki a duplacsokis muffint? Ha fogadd el magad van, és olyan módon, ahogyan ezek a márkák tálalják, akkor fogadd el magad nádszálvékonyan is. A kövéreknek miért van több joguk elfogadni magukat, mint a nagyonsovány izomtalanoknak? És itt jön a következő pont, ami miatt szerintem a legveszélyesebb ez az egész:

3.) Pozicionálás
Ennek az elfogadtam magam csoportnak van egyfajta arisztokratikus lenézem a többieket atmoszférája, biztosan éreztétek már. Én rengetegszer megkaptam a metrón amikor dobozból kajáltam az otthonról hozott hamit a mellettem álló fornettit két pofára tömő nőtől/pasitól a lenéző pillantásokat. Mivel szokták azokat illetni ebben a csoportban, akik mozognak, odafigyelnek magukra (és ezáltal jelzem másokra is, mert ha egészséges vagy, akkor jóval jobb esélyeid vannak a boldogságra, nem leszel beteg, nem az én TB-met költöd el, lehet, h a kórházi gyerekosztályakra menne az a pénz, felneveled a gyereked, jó példát adsz neki… etcetcetc.) Szóval aki odafigyel magára, és nem tesped bele az elfogadás mocsarába, az felszínes, csak a külsőségekkel foglalkozik, biztosan “hülyeliba”, tuti rossz anya (!!!), szegény gyerekei, férje, szerelme, ez a kis ribi csak azzal foglalkozik mennyire kerek a feneke, meg, hogy hogy néz ki.
Vagyis ezzel a teljesen személyiség és társadalom és egészségromboló aktussal (értsd önelfogadás eme módja) konkrétan felülre pozicionálja magát, egy elefántcsonttoronyba, ő a (lelki) fejlődési lépcső magasabb fokán áll! Értitek ezt? Mekkora szenzációsan megdönthetetlen dolog ez már? Nem tudsz belekötni!! Anya, hát egészségtelen vagy. És letekint a tornyából, vállat von, és a saját felsőbbrendűségének tudatában (- ő már eljutott oda, hogy elfogadja önmagát, te kis csíra, még nem) meg sem hallja az óvó, féltő szavakat.

Életveszélyesnek tartom ahogy egyes márkák és csoportok ezt a témát kommunikálják és ferdítik, komoly iparágat építve erre, tele persze ellentmondásokkal. Egészségromboló, személyiségromboló, társadalomromboló. Kérlek, ne fogadjátok el önmagatokat így. Egy jógás kitekintés: ha az adott órán egy pózban csak x lépésig jutsz el, na azt fogadd el, és ne őrlődj miatta, tedd bele az aznapi maximumot, a te gyakorlásod, te érzed, tudod, látod mi a helyzet. Azt, viszont, hogy csak a szád jár hetek, hónapok óta, hogy maaajd elkezded, ha … (és itt lehet behelyettesíteni konkrétan akármivel, annyi bullshitet hallottam, többek között a kedvencem a majd elmegyek jógára/edzeni ha hajlékony/erős leszek / lefogytam. grat:))

szóval fogadd el magad helyett én azt mondom, SZERESD MAGAD!
Akard magadnak a legjobbat, és emiatt változtass amin kell.

De engem nem szeretnek a nők. Az egy külön bejegyzés tartalma, hogy miért. Viszont idén 10 éve megismerkedtem valakivel.

Nem is tudom, pontosan hogy volt a sztori, az első beszélgetéseink… Ültünk a Stefiben és én azon méláztam, h I vagy A… nem? Aztán ennyiben is maradt, és kellett két év, mire újra egymásra találtunk, most igazán.

Ő a legjobb lánybarátom. Szerintem mindenben különbözünk. Ő alacsony, törékeny, hullámos hosszú hajú, kék szemű. Én magas, barna hajú, bőrű és szemű. Ő az operákat és Mozartot szereti, én az alternatív spanyol zenét és az okosan modern színházat. Ő kosztüm, decens ruhák, én bármi csak ne formális, és kócos haj. Ő smink, én napszemcsi, ő magas sarkú, én mezítláb.

A pasi kérdésben is különbözünk, hála az égnek. Neki a barna, sötét szemű, gengszter képű, “instant 10 év szegedi Csillag” — srácok a zsánere, nekem pedig a magas, sportos, szőke hajú, kék szemű, csibész tekintetűek. Egyszer emlékszem, mindketten szinglik voltunk, és elmentünk a Gödörbe Random Trip koncertre. Azzal játszottunk, hogy a másiknak kellett javasolni pasikat és az nyert, aki a legtöbb olyat tudta mondani, akire a másik rábólintott. Hát vért izzadtunk a feladaton :)

Bármikor számíthatok rá, és ő is rám. És ez nem csak duma. Amikor az egész életem romba dőlt, nem volt kérdés, kit hívok először, ki az aki a kocsiban hátulról átölel, miközben taknyom-nyálam egybefolyik és üvöltve zokogok, és azt mondja, hogy semmi baj nem lesz. És ült mellettem, velem napokat, hogy biztos legyen benne, túlélem.

És amikor őt bántották, a legjobban ahogy nőt csak lehet sem volt kérdés, hogy nálam lakik, vigyázok rá, és nem engedem, hogy többet bántsák. Védőháló, mit háló, bunker :)

Elvittem a köveit a Caminón. Letettem a kereszt alá, és imádtam cipelni!

Istenem, hányszor költöztünk. Ja, és engedtem, hogy levágja a hajam. Olló, bor és egy sírva-röhögős este…

Jártunk együtt jógázni, majd egy évig. Annyira szenzációs volt nézni, ahogy alakul, küzd és gátlásos husis lányból igazi gyönyörűséges nővé érik. Egy fiúval sose lehet megbeszélni azokat a dolgokat, amiket a legjobb barátnőddel. A testedről, a komplexusaidról, és a legjobb barátnő ismérve, hogy őszintén jelez vissza. Igen, kerekedik a feneked. Nem, nem áll jól az a ruha. Igen, csodajól látszik már a derekad íve. Gyönyörűen csináltad azt a pózt. Talán az, hogy valóban nagyon különbözünk segít abban, hogy ne legyen közöttünk verseny. Nekem sosem lesz göndör hajam, sem világító kék szemem, és ő sem lesz 173cm magas. Na és?

Az alap, hogy minden reményteljes lovagnak, akinek bemutat elmondom, hogy oké, nincsen anyósod, DE! Itt vagyok én, és ha csak egy ujjal is bántani mered ezt a lányt, megöllek. És komolyan is gondolom!

Random jutnak eszembe a sztorik. Amikor pár éve Cserit bevittem az egyetemre, és azt se tudta melyik a feje meg a lába. És ma már, kész anyuka lehetne belőle, gondoskodó, gyermekekhez értő, odafigyelő, rajongásig okosan szerető. Biztosan ő lesz a keresztanyuja a kisgyerekeimnek. És ha a szerelmemmel kettesben szeretnénk lenni, csak áthajítjuk a gyerekeket a kerítésén, hogy, oké, játszatok Orsi néniéknél, anyunak és apunak most dolga van. És viszont. És egy percig nem aggódnék.

Tavaly nyaraltunk együtt. 10 nap Spanyolországban. Ő kezelte az én antiszocságomat, és eljött velem mászni, én végigjártam vele Barcelonát, agyfaszt kapva a sok fotózástól. Ja igen mert ő pózol a szobrok mellett, és mindent lefényképez, én meg inkább elveszek, és max ajtókat fotózok. Ilyen ez.

Lassan az évek alatt megtanultuk, hogy nem akarjuk megmenteni a másikat, és magunk képére formálni, nem akarjuk megoldani az életét. Ez nehéz volt, nekem főleg. Azt hiszem neki is. Más ritmusban élünk, más döntésekkel. Nehéz volt megtanulni hátralépni, és csak védőhálónak lenni, nem beleavatkozni. Ez nem azt jelenti, hogy nem mondunk véleményt. Mondunk. Sokszor bántót is. De az alap az az, hogy “nagyon szeretlek, és azt gondolom, hogy…”

Találtam közös vonást :) KÁVÉÉÉ!!! Bár évekig csesztettem amiatt, hogy miért issza, mert én sose, egy kortyot se, no ez megváltozott.. Lehet hogy pár év múlva együtt pózolunk a Gaudi szobor előtt, Spanyolországban? Azért ezt nem hiszem..

Viszont ma születésnapja van. És én nem adok ajándékot, akkor ha nem tudok mit. És nem találtam ki jó tárgynyereményt, fölösleges haszontalan dolgot pedig nem szeretek adni. Ezért inkább írok, az még megy. Azt mondja, most boldog. És megint máshogy, teljesen máshogy és mástól, mint én. És igen, ezt nehéz elfogadnom. De örülök annak, hogy boldog.

És kívánok neki mindent, ami az alábbi Joan Baez számban van.

Köszönöm, hogy vagy. Isten éltessen Orsi! :)

May God bless and keep you always
May your wishes all come true
May you always do for others
And let others do for you
May you build a ladder to the stars
And climb on every rung
May you stay forever young
Forever young, forever young
May you stay forever young.

May you grow up to be righteous
May you grow up to be true
May you always know the truth
And see the lights surrounding you
May you always be courageous
Stand upright and be strong
May you stay forever young
Forever young, forever young
May you stay forever young.

May your hands always be busy
May your feet always be swift
May you have a strong foundation
When the winds of changes shift
May your heart always be joyful
And may your song always be sung
May you stay forever young
Forever young, forever young
May you stay forever young.

Még nagyon sokat tudnék írni, és írnék is, de el kell kezdenem kicsit dolgozni :) És hát, maradjon a következő 60 szülinapra is, nem? :)

Nem akartam hinni a szememnek. Mikor és hol csúszott el a világ, a nőkép ennyire? Tudom, média, tudom, befolyásolás, tudom, mindezt tudom, erről írtam a szakdogám is. Mégis újra és újra megrémít és felháborít, hogy elrontják a nőket.

“Teltnek lenni filozófia”

Azonosítsd magad, legyen a hitvallásod a tested. Miért nem egészségesnek lenni filozófia? Vagy boldognak? Vagy energikusnak? Odaadónak? Kedvesnek? A kedvesség szexi. Az intelligencia szexi. A vidámság is. Olvasni menő. Nem folytatom. Mindezek nélkül csak csont, bőr, hús — de fel lehet építeni erre is egy életet, egy filozófiát úgymond, életfilozófiát, de vajon majd 80 évesen milyen lesz visszatekinteni? Ki vagyok? Telt vagyok. (vagy éppen sovány, vagy izomkolosszus, vagy szőke…)

Pompás, és még?!

Mit tettél le az asztalra? Hány embernek jutsz eszébe esténként? Hány olyan ember van az életedben, akit bármikor felhívhatsz, örömben és bánatban is? Ment előre tőled a világ? Csak egy icipicit is? Mosolyog valaki miattad? Teltnek lenni filozófia…

Nőnek lenni az, ha már…

Az Always szenzációs reklámfilmje köszöntött ma reggel a neszeszer blogon, régről ismertem, de most annyira beleillett a tegnapi gondolatmenetembe, hogy megnéztem újra. Aki még nem látta, íme:

Like a girl — milyenek is vagyunk, milyen vagyok? Mi vagyok? Lány vagyok. Nő vagyok. Nem tagadhatom. Ketrec ez? Próbálják úgy kezelni. Predesztinál ez valamire? Arra, hogy lehetek édesanya. Egyébként?

Már a kicsi lányoknak szóló magazinok elkezdik a fogyasztás kondicionálást és a későbbi, “női” attitűd formálását. Már egészen pici korban félrecsúszik a lánynak, nőnek lenni fogalom.

Szeretem tolni a határaimat. Szeretek mászni — nem lányos! Fel tudok emelni majd’ 100 kilót. Igaz, csak egyszer. Nem lányos! Szeretek nagyokat túrázni, elhagyatott helyeket bebarangolni — nem lányos! Nem vagyok lány?!

“run as fast as you can”

Miért a sztereotípiák és a külsőségek határozzák meg nemi megítélésünket és miért buzdítanak minket arra, hogy a testünk alapján alakítsuk ki az önazonosságunkat? Sanyargassuk magunkat vagy a másik tábor szerint hedonistán élvezzük, hogy nem foglalkozunk a testünkkel? Avagy az, hogy lány vagyok azt jelenti, hogy kiszolgáltatottan, sután kell az életben a megmentőmet várnom? Mi ez az egész?!

Miért nem az egészség áll mindenek felett? A testi-lelki-szociális jólét! Aminek csak egy szegmense a test. Lenyűgöző, mire képes. Viszont pótcselekvés, ha csak rá fókuszálunk. Diéták, amik tarthatatlanok, hétvégén pedig a zabálások. Vagy a másik véglet, a leszarom a testem attitűd, amikor is a karcsú test elutasítására építenek egyesek meglehetősen gyenge lábakon álló várakat és hangoztatják, hogy úgy boldogok “ahogy vannak”.

Nem a tested vagy. Vagyis nem csak a tested vagy. Tükör, persze. Ha elhanyagolod, vagy ha túlzottan rá fókuszálsz, az sem jó. Meg kéne találni az egyensúlyt.

Valahogy büszkén és intelligensen kellene nőnek és férfinek lenni a testünkben. Egészségesen, boldogan, elfogadóan, sztereotipiáktól mentesen. Álom? Én most úgy próbálok élni, hogy az életemben valóság legyen. És ti?

Az alábbi kép egy fotózós ötletre inspirált. Lehet kapsz majd tőlem egy mailt ezzel kapcsolatban ☺ Vagy ha érdekel, előzz meg és írj.

Egy egész itthon töltött nap után dőlt teljesen össze amit kint építettem. De úgy minden, és tényleg.

Teljesem letörtem, és azt éreztem, hogy egyetlen biztos pont sincs az életemben. Hogy szemtelenül szabad voltam — és ez megbosszulja magát.

Könnyű neked, nincs munkaiőd, könnyű neked, nem kell rezsit fizetned, könnyű neked, magasabb vagy, könnyű neked, izmos vagy, könnyű neked, beszéled a nyelvet, könnyű neked, volt az az ismerősöd, könnyű neked, már dolgoztál nekik, ismernek, könnyű neked…

Igen. A pénzem terem, az, hogy hónapok óta nincs otthonom részletkérdés, a fekvőtámasz megcsinálja önmagát, a nyelvtudás rám csak úgy ragad, az előző munkákat meg nem is én csináltam, hanem az ikertestvérem és összekevernek minket.

Szóval nincs lakásom, nincs új projektem, megbüntettek sok sok nagyon sok pénzre, a családom elmegy külföldre valszeg örökre, és itt lógok a levegőben fix pontok, biztonság minden nélkül.

Nagyon megijedtem. Teljesen magam alá kerültem, feszült és ingerült voltam, és kétségbeesetten ismételgettem, hogy “megoldod, nem lesz semmi baj, megoldod, nem lesz semmi baj”. Hittem-e ebben? Őszintén? Nem tudom. Azt hiszem igen, de az utat nem láttam. Pusztán annyira vágytam, hogy valaki átöleljen, elbújhassak és mondja, hogy minden rendben lesz.

Fantasztikus a családom és a barátaim. Felajánlások, hogy hol lakhatok, keressünk munkát, ne add fel, adok kaját, menjünk közösen edzeni, elviszlek, gyere… Köszönöm ☺

Hétfőn jöttem rá, hogy szeretnék végre fix pontokat. Nem tudom hogyan, de szeretnék. És akkor elkezdődött.
Elintéztem a tartozásos/büntetéses dolgot, kevesebb, fizethető, élhető lett.
Az egyik ügyfelemmel sikerült hosszú távú nagyon jó megállapodást kötni, a munka inspirál, jót lehet, s jól, sok perspektívával. A spórolt pénzem biztonságban, mert ezzel plusz havi néhány más projekttel megalapozottan érzem magam biztonságban. Egy fix pont pipa.

És lett lakásom. 36nm, Városliget, 60nm tetőterasszal (lsd fent, a harmadát:P).

Fekújított. Csodaszép. Napos. Vidám. Pannis. Kreatív. Inspiratív. Jógázós. Visszavonulós de közösségi. Fenntartható, zöld. Nyugalmas. Pezsgő. Macska. Pihenős. Sportos. Dolgozós. Szeretős. Minimál. Szines. Meleg. Puha. Raklapos. Nemtudoktöbbjelzőt. Azaztúlsokattudok. Abbahagyom.

Második fix pont pipa. Meglesz a vágyott harmadik és negyedik is. És tegnap megálmodtam a 2015. éves tervet.

Nagyon megijedtem az elmúlt pár napban, és köszönöm, hogy mellettem voltatok ☺ Beszélgetéssel, öleléssel, nyugtatással, ötleteléssel, figyelemeltereléssel, fókuszálásra bíztatással. Mindenhogy.

Ma motoroztam reggel — enyém a világ érzés volt. Sikeres melós meeting majd a titkosjógás projektes egyeztetés után szédültem be a Mom starbucksba, és olyan, mintha egy buborékba zártak volna. Tompán csapódnak be az impulzusok, hangok, fények, és elemi erővel tört rám a fáradtság. Azt hiszem most jön ki az elmúlt napok megfeszített stressze. Sétálok egyet a napon. Kösz, hogy vagytok ☺ láv és a többi.

Nagyon sokat haladtam kint a dolgaimmal, a leányálmot például majdnem teljesen felépítettem újra öüzleti tervestül, honlapostul, marketingestül mindenhogyan. Még szövegeket kell írnom, és kész. A témák már megvannak.
Ja, meg visszaszerezni a domaint. Az szép lesz ☺

Nagyon inspiráló volt maga a környezet is, meg leginkább az, amit bár itthon is így csinálok, de kint méginkább, hogy én osztottam be mindent. A napi rutin kb az volt, hogy felkelés, reggeli, káááávééé, dolgozás, jóga, ebéd, napozás, dolgozás, futás, úszás, futás, dolgozás, jóga, vacsi.

Szóval igen, rengeteget sportoltam, és priceless hogy mikor anyám meglátott itthon elképedt tekintettel a szia előtt az volt az első mondata, h hova tűnt a hasad? ☺)

A reptéren érdekes kalandjaim voltak, de mivel késett a gépem 3 órát volt időm húsz alkalommal átpakolni a táskám és ki és becsekkolni sokat ☺ A repülés szuper volt, végig egy spanyol amorozoval flörtöltem — 3 éves, aranybarna szemek, karamell bőr, nagy szempillák. Hajtogattunk repülőt, bökdöstük egymást, meg bújócskáztunk. Nem tudom rajtunk kívül kik élvezték még ☺)

A bejegyzés címe ez a dal, az első német cucc az életemben ami TETSZIK! Nem kicsit, nagyon ☺

Szóval most jó, meg energikus, meg örülök nektek. Nyilván a magyar valóság azért két oldalról is arcon csókolt — egy önjelölt lovag a reptérről haza, valamint egy kis adós-munkás-fizessbekurvasokpénzt üzenet, dehát ez van, Magyarország, én így szeretlek! (NEM!) Menjek vagy maradjak — újra aktuális? nemszeretem.

Az úgy volt, hogy. Reggel felkelés, főzés egész napra kaja csomagolás (szigorúan grammra kiszámolva, hehe☺ ) aztán ugyebár 40perc séta a vonatig, 50 perc vonat Blanesbe. Én a Z2-es jegyemmel bejutottam, de Blanesben kifele már nem volt érvényes ☺ Szóval kommandózni kellett, hogy ne kelljen büntit fizetni. De sikeres kijutás, majd jó sokat kellett várnunk a buszra. Egy óra zötykölődés LLoret de Maron keresztül Tossába, ahol is a buszos INFÓS nőnek fogalma sem volt, hogy hogy jutunk oda ahova menni akarunk, még azt se tudta, hogy megy-e busz.

Én picit el voltam bizonytalanodva, mert a mászós blogomban a leírás nem egyezett a térképpel, mert valahogy a kempinget ami után le kell mászni az autóútról Tossa és LLoret közé írtam, pedig a kemping Tossa után van. Na mindegy, szóval gondoltam csak úgy ne gyalogoljunk sok kilómétert, kérdezek. Végül fogtunk egy taxit, meggyőztem a sofőrt, hogy igen, a kemping előtti utolsó kilátóhelynél szeretném ha kitenne minket. De miért? Mert ott lekommandózva a hegyről a vízben van egy barlang, ahol mászni szeretnék. De most, mi, fotózni akarok? Vissza is hozzon? NEHOZZÁL ☺ Vigyél oda :D Amúgy cuki volt, oda is értünk, lemásztunk és én nekem fülig ért a szám ☺ De tényleg nevettem mint valami kisgyerek.

Hatalmas hullámok voltak, és egyedül voltunk. Kicsit emiatt tartottam a mászástól, mert a barlangból szívta ki a vizet és dobta vissza, két-három méteres vízszint változás volt kábé. Aztán kimászott a vízből egy srác, kérdezte, hogy hol a mászóhely, mert ellenkező irányból úszott be. Mutattam neki a barlangot, mondta, hogy kissé ideges, mert a másik oldalon ahonnan mászott/úszott rossz a szikla, omlós, koszos. Mondtam, h ja, de itt tökéletes. Karcos-tapadós, a víz mély és kristálytiszta ☺ Mondta, hogy most nincsenek medúzák, szóval egy félelem pipa :D

Elúszott a többiekért, én meg vízbe be — már a bejutás is kaland volt, mert erősen kellett úszni, hogy ne verjen a falhoz a hullám. Nem tudom elmondani milyen boldog voltam :D

Harmatgyenge vagyok amúgy basszus :D Mármint nem másztam ugye ezer éve, és a combhajlítómat rendesen érzem.. :S

A nagy áthajlás kifogott, leestem jó sokszor, de ami szuper, hogy szivárványra estem ☺ Mert a barlangfalról visszaverődő vízpermetet megvilágította a nap!! Csodaszép volt.

Jött még egy helyi srác, meg egy fogalmam sincs honnan jövő, velük csevegtem, hogy melyik utat hogy érdemes, meg beszéltük, hogy ugrunk, a legmagasabb pontról, de azt végül elvetettük, túl veszélyes volt a hullámzás.

Az életem nagy részét el tudnám tölteni azon a sziklán. Napozás, búvárkodás, mászás, leesés, úszás, napozás, búvárkodás, mászás, leesés, úszás. Ja és kézszárítás. Zia nélkül azért nehezebb volt ☺

Estefelé visszaséta a szerpentinen az út mellett — kicsit veszélyes volt, de sebaj :D Tossában andalgás, majd horchata — illetve O-nak jegeskávé. A spanyolok ugyebár ezt a fogalmat nem ismerik. Ezt már tapasztaltam sokszor, hogy kifog rajtuk. Magyarázni kell. Volt, hogy külön kaptam három csészében tejet, kv-t, meg jeget, de mind ilyen picike csésze, nem volt mibe összeönteni ☺

Most mikor a néninek elmagyaráztam, hogy kávét kérne O. hideg tejjel és bele egy vanilia fagyit, bájos volt, mert egy icipici csészébe, a szokásos kávésba erőszakolta bele mind a három dolgot ☺ Legalább drága volt ☺ De az horchata meg finom.

Várt még ránk egy nagy séta a buszig, egy óra buszozás, majd 50p vonat és 50p felséta a hegyre. Csoda nap volt, imádom a dwst :D

Dolgozás, jóga/edzés, strandolás és nagy séták hegyről le és fel — ezzel telnek a napok, vasárnap van egy határidő, utána tudok foglalkozni az új projektekkel. A ház fölötti hegyen van egy tanösvény szerűség egy csodaterasszal, amin hajnalban napüdvözletet csinálni zseniális érzés!

O. ma bement BCN-be és meggyőzött, h menjek vele. Nos, biztos mindegyikőtöknek volt már olyan kapcsolata, amiben a rossz élmények domináltak, de csak adtatok még egy aztán még egy meg még egy utolsó esélyt. Na Barcelonával ugyanez a helyzet.

Kezdve az első találkozáskor mikor is fél napot csöveztem a pályaudvaron, majd a foglalt ház a fekákkal és a veszélyes ghánai menekültekkel. Aztán a magyar művésztábor, amikor is éjjel sikerült az utcára kerülni. Majd a busz, ami nem onnan és nem oda ment ahogy a menetrendben, emiatt ismét fél nap csövezés. Meg a busz amibe bezáródtak a csomagjaim és nem adta őket vissza. Mi volt még az évek alatt… Ja igen, amikor nem találtam az Istennek se boltot, pedig éhen haltam és végül szemtelenül drágán kajáltam valamit, és a következő percben találtam boltot a sarkon. Meg amikor beszorultunk a Park de Ciutadella kerítésrácsai közé…

Na, szóval voltak itt negatívumok az évek folyamán, persze mind hatalmas kaland, de azért, na BCN átka mindig lesújtott, főleg közlekedési szarakodással, akárhányszor a közelébe jöttem.

“Menjünk Barcelonábaaaaa!” — Menjünk. Alapvetően rossz turista vagyok, gyűlölök nevezetességeket fényképezni, utálom az embertömeget, a szuvenírshoppokat, és minden egyéb ilyesmit, inkább haverkodom a helyiekkel. Najó, ez a gyűlölés nem teljesen igaz, de 99%-ban képtelen vagyok a fentiekre. Nem úgy ma ☺ Egy Buddha nyugalmával kísérgettem O-t és fotóztam egyik angyalkás szobor mellett a szökőkútnál és a graffitiknél és a múzeumnál és mindenhol, amikor meg meguntam beültem egy kávézóba olvasni. Meg sokat ücsörögtem a kikötőben is, azt élveztem!

Igazából reggel 10 és este 8 között egy szó nem lehetett rám. 8 körül pattant el valami, és már csak azt tudtam hajtogatni, h haza akarok menni. Elegem lett az emberekből, meg mindenből, és továbbra is vallom, h BCN látványosságai csak éjszaka jók, amikor is a helyiek mutogatják el őket. Pl a néger törzs, hogy a parkban az árusok hova rejtik a fákban a hideg söröket másnapra ☺ Meg ilyenek.

Szóval elég kutyául éreztem magam, morogtam meg hisztiztem, de azt gondoltam, h oké, h növekvő gyűlölettel tekintek most mindenkire, de BCN átka még nem sújtott le. Hát aztán de. Gyanús volt, h jött a vonat rögtön. Bár a jegyekkel ugyebár volt egy kis szívás — ráment egy alkalmam a 10es bérletből fölöslegesen, nem para.. De aztán.. Hááát, halál éhesen és idegesen sikerült Premia Marban konstatálni, h elment az utolsó busz, vár alsó hangon 40perc séta fel a hegyre. Kössssssz BCN ☺

Hát így. Egyébként minden happy, csak éhes vagyok. Vettem jógamatracot, mert a kézipoggyászba “pont” nem fért be, holnaptól újfajtán kajálok, meg összeraktam a saját gyakorlásomat, jövő héttől ötletelős félnapok is lesznek, a tenger kék, meg az ég is, a kabócák hangosak, én meg egyre karamella színűbb vagyok.

Mára ennyit, fáradt, összeszedetlen, de kértétek, hát írtam. Jóéjt!!

random jógás képek a teraszról:

Nem írtam a finisterrei megérkezés óta. Se ide, de a naplómba se, valahogy nem volt késztetésem. Amikor hazajöttem kérdően néztetek rám, hogy mit változtam, rájöttem-e az örök élet nyitjára, de legalábbis az örök boldogságéra — én meg nem tudtam válaszolni. Azt tudom, hogy ott valami elkezdődött, és ez a legjobb dolog az életemben. A legjobb döntésem, hogy elmentem.

Weöres Sándor: A teljesség felé című könyve került most a kezembe, kinyitottam csak úgy. A szabály, mint fogság és mint szabadsásg

Légy szigorú önmagadhoz, de ne gyötörd természetedet. Bontsd le szeszélyeid, sóvárgásaid, nem azért, hogy nélkülük nyomorogj, hanem, hogy folyhass, mint a víz, és biztos lehess, mint az ég.
A szabály nem arra való, hogy beléje börtönözd magad; legyen lakószobád, szabadon ki-be járhass, dolgod szerint.
A szabály semmit sem ér, ha elhatározás-szerűen viseled, ha komoran és konokul csörömpöl rajtad; a szabály akkor jó, ha érzéseidbe ivódik és finoman, hajlékonyan támogat.

Most magamhoz képest elég szigorú szabályok szerint élem az életemet. Abbahagytam a csapongást, és befejezem a dolgaimat. Fél év pihenés után újra kezdtem dolgozni, lendületem is van, kreativitás sem probléma, a lehetőségek is jobbnál jobbak. Ami újdonság, hogy ezerszer fókuszáltabb vagyok, nem, még mindig nem gyártok excel táblázatokat, de rendszer van. Határidők, amiket eddig is tartottam, de most már nem kapkodással, időt szánok, tervezek, és úgy tűnik működik. Van két új ötletem is, de félretettem őket addig, míg be nem fejezem a folyó ügyeimet.

Edzés és evés szempontból is szigorú most a rendszer, az eredmények megkérdőjelezhetetlenek, és nem nehéz tartani, mert látom, érzem, hogy épít.

Folyamatosan kiiktatom a “mérgező” lehúzó kapcsolatokat az életemből, az időmnél nincs értékesebb, mit valakinek adhatok, olyannak adom, aki megérdemli, és fontos.

Augusztust, vagy egy részét legalábbis biztosan Spanyolországban töltöm. Amikor jött a lehetőség, azt éreztem, hogy végre, lehet megint menni, hátra se nézni, kiszakadni, escape satöbbi. Aztán ez változott, ahogy egyre jobban a helyére kerültek a dolgok az életben. Nem menekülök. Eljöttem pihenni, hoztam a munkáimat és az ötleteimet, ugrókötelet, gumikötelet, mászócipőt, Nikont, és három pólót, három szoknyát, két bikinit, heló ☺

Egy fantasztikus csütörtök este után Peti születésnap ünneplés pénteken, nagy-nagy beszélgetés Bálinttal hajnalig, majd másnap KV a Kálvinon, és kitaláltuk, hogy menjünk el a MOM sportba dupla búcsúbulira. Mert valszeg egy darabig nem fogunk találkozni, mert mire én hazamegyek ő már elment Norvégiába. Sokat-sokat úsztam, rettentő jól esett, kipróbáltam a nagymamás, majd’ merőleges a lábad a vízfelszínre úgy tempózol, a fejed kilóg a vízből — hát ezek az öreglányok giga kemények :D Így úszni… ráadásul olyan lassan, hogy a féllábú csigák is megelőznek. Gyorsan elfáradtam, és inkább úsztam normálisan. Speedmintonoztunk is, nehezített pályán, mert a strand füves részén bokáig állt a víz, és ilyen nyúlós mocsaras csúszós-lehúzós volt, érdekesen lehetett benne futni, meg vetődni a labda után.

5 körül, a medence partján azon kezdtem el filózni, hogy mi lenne, ha hazamennék és mondjuk legalább átgondolnám, hogy mit viszek a holnapi útra?! Sikerült egy kézipoggyásszal és egy kistáskával eljönnöm 5 hétre, szerintem tökélyre fejlesztettem a pakolást, és a fölösleges dolgok kiszortírozását. Büszke vagyok. Majd vissza a városba, beszállókártya nyomtatás, pakolás, nagyalvás, három után kelés.

A repülőutat végigaludtam. Kellett még ez a plusz két óra. Így elfelejtettem bekuncsorogni magam a pilótafülkébe, majd hazafelé.

Nyűgös-depis voltam az utóbbi napokban, nehezen viseltem magam is el, de amint leszállt a gép már mosolyogtam újra. BCN Sants, ahol csukott szemmel is tudom, hogy melyik péknél milyen a bagett, honnan lehet wifit lopni, és melyik mosdóba érdemes menni… Majd még egy kics vonatozás, és Premia de Marba érkeztünk. A busz az orrunk előtt ment el, bementem egy boltba érdeklődni, hogy a “linea 14" (14-es járat) mikor megy és pontosan honnan? Értetlenkedve nézett. Na mégegyszer. visszakérdezett, hogy a metró?! Mondom tudtommal itt egyáltalán nincsen metró, egy buszt szeretnék, ha lehet. Erre kioktatott, hogy az C14-es, miért nem mondtam, h C. Talán mert nem tudtam? ☺

Mindegy, már elment, szóval nagy séta fel a hegyre, kimelegedtünk rendesen, de a kilátás gyönyörű, a ház felett sziklák — relaxálós és jógázós helyek, a tenger itt hullámzik alattunk, a strand homokos, és kicsivel arrébb vannak a deepwateres mászóhelyek is. A kislakás terasszal, kerttel pont egy szabadtéri közösségi sport és kulturális centrum mellett van. tenisz, squash, játszótér, mindenféle pályák, még nem mentem le megnlzni pontosan mennyi dolog vár.

Chill a lakásban, megtaláltam a paradicsomokat és a citromfát is. Jó lesz itt nagyon.

Most aludtam két órát, épp a teraszon rendeztem be magamnak dolgozós sarkot, igazi kókuszból kókusztejjel iszom a bitang erős kávémat, mi kell még?

Mindjárt ugrókötelezem, majd bevásárlás, főzés, városnézés, tenger.

Pont innen rálátni egy szép tetejű kistemplomra, remélem a közelében találok helyet jógázni.

A város nagyon helyes, és a tenger meg morgós volt ma, nagy hullámokkal.

Hazaérvén ez fogadott:

ebben az országban mindig otthon van.

Mivel örök gyereknek lenni kötlességünk bizonyos szempontból, ezért kedvenc magyar mesével kezdődik az ajánló.

Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika.
Itt leled: http://mek.niif.hu/02700/02757/02757.htm

Btw nekem így fogják hívni a gyerekeimet. “szegénydzsoni” :D Najó, nyilván nem, de az Árnika az szép név. A mesében van szó a világ legszabadabb emberéről, kacsává változó királyságról, igaz szerelemről, százarcú boszorkáról, focista rablókról és még ki tudja hány kalandról.

“Hát így fütyörészett, vándorolt, gondolkodott a nagy kerek ég alatt, a nagy kerek erdőben a szegény Dzsoni, és akkor még sejtelme sem volt arról, hogy besétált a mesénkbe, meg arról sem volt sejtelme, hogy a Százarcú Boszorka területére is besétált. Ha tudta volna, biztosan fejvesztetten menekül, reméljük persze, hogy nem a mese miatt, sokkal inkább a Százarcú Boszorka miatt, akinél gonoszabbat, fortélyosabbat hetedhét országon nem lehet találni.”

Másodiknak egy igazán vicces Erdélyes könyvet választottam, amolyan tipikus székely keserédes humorral.

Nyírő József: Úz Bence

Bár nem vagyok híve az olvasás helyett nézzünk filmet dolognak, mégis, most kénytelen leszek, míg nem találom meg valahol a könyvet, a filmadaptációt linkelni:

Bár nem láttam a filmet, de beletekertem, és a nyelvezet, és a finom humor teljesen átjön. Amikor ismét kishazánkba vet a sors, odaadom a könyvet. Érdemes, nagyon. Sokat nevettem míg olvastam, még több elgondolkodós része volt. Most találtam, hogy Hargitafürdőn van Úz Bence menedékház ☺ http://www.uzbence.ro/

Történelmi vonalon maradva Passuth jutott eszembe rögtön, nehéz a döntés melyik művét is javasolnám a kezdő lelkes(!! ugye?!) olvasónak, de maradjunk annál, amivel én is kezdtem:

Passuth László: Esőisten siratja Mexikót
Itt találod: http://mek.oszk.hu/01400/01439/

Nem annyira kedvelt töri tanárom kötelezőként adta fel a könyvet, és utáltuk is miatta eleinte, mert vastag, és nemáááár, hogy törin is kötelezőt kelljen olvasni. Pár oldal után teljesen elvarázsolt a világa, azt hiszem ez volt az első alkotás amit Mexikóról olvastam, még nem sejtve a később kialakuló spanyol szerelmet. Lebilincselő történet, háború, árulás, felfedezők — zseniális ☺