Mi a helyzet Londonban?

Május elején a Design Terminál és az Új Nemzedék Központ jóvoltából három napot töltöttem Londonban, ahol főleg az ottani bölcsőde/óvoda/iskola helyzetet próbáltam megismerni. Már a találkozók megszervezése megérne egy külön bejegyzést, de inkább a lényegre térek.

The Early Years Foundation Stage (EYFS)

2008-ban a brit kormány ráfeküdt az úgynevezett korai fejlesztésre. Teljesen jogosan, hiszen már sokfelől hallhattuk, hogy a gyerekkori tapasztalataink, élményeink mennyire befolyásolják az egész életünket. Ezért születéstől 5 éves korig hoztak létre egy programot, ahol a gyerekek fejlődését 7 területen kísérik végig. Nem mondanám, hogy fejlesztik, mert olyan iránymutatások vannak benne, ami rengeteg szülői kérdést megválaszol és segít eligazodni gyermekünk rejtélyes világában. Olyan, mint egy védőnői checklist, csak sokkal-sokkal részletesebb.

A három alap terület:
- Kommunikáció és nyelvi ismeretek
- Mozgásfejlődés
- Önismereti, közösségi és érzelmi fejlődés

Ennek a háromnak stabilnak kell lennie, hogy a további területek felfedezésekor ne ütközzön akadályokba a gyermek. Bizony, nem kezdik ám fejlesztgetni a gyereket, ha még nem tud a közösségi normáknak eleget tenni, nem tudja kifejezni önmagát, vagy gátolja valami a mozgásfejlődését. Először a problémás területre fókuszálnak és csak utána lépnek tovább.

További területek:
- Írás-olvasás
- Matematikai és logikai ismeretek
- A világ megértése (a környezetismeret kinti megfelelője)
- Kifejező művészet

Azóta a programot 2013-ban frissítették, új anyagokkal látták el az intézményeket és a szülőket(!) is.

A család és az intézmény

És ezzel el is érkeztünk a következő ponthoz. A szülő és a bölcsőde/óvoda nagyon szorosan, kéz a kézben együttműködnek. Maga a helyszín teljesen családbarát, remek családi programokat szerveznek, beszélgető körök vannak, apukák közösen söröznek. A folyosón rengeteg útmutató füzetet, nevelési tanácsokat és gyermek pszichológiai leírásokat találunk, amik szabadon elvihetők vagy kölcsönözhetők.

Az óvodában és az iskola első két évében a gyerekekről portfóliót készítenek, amiben képekkel és kis megjegyzésekkel dokumentálják mi is történt a gyermekkel az óvoda falai között. Ennek online változatát is használják (http://tapestry.info), így a szülők is naprakészek lehetnek gyermekük óvodai életével. Mindamellett én élvezném, hogy minden évben készül egy füzet fotókkal, rajzokkal és történetekkel, ami jó emlék lesz az ovis évekről.

Könyvek, könyvek és könyvek

Az egy dolog, hogy én egy könyvesboltban, két órás nézelődés után legalább 10kg-mal tudtam volna túllépni a poggyászom súlyhatárát és inkább nem ettem volna napokig, de csodálatos könyveket tudtam volna megvenni. A gyermekirodalom szárnyal Angliában. Minden témában, minden korosztálynak, magas minőségű alkotásokat találhatunk. A könyvek nemcsak azért fontosak, hogy olvasni tanuljunk. A meséken keresztül tudja a kisgyerek a legkönnyebben a saját és mások érzelmeit megismerni, kapcsolatot teremteni és megérteni a világ működését. Ez egy eszköz, hogy párbeszédet teremtsünk.

Az iskola könyvtárában egy kényelmes kis kuckóban csupa olyan témájú könyvet helyeztek el, amelyben a gyermekek nehezen nyílnak meg, nehéz kifejezni érzelmeiket, félelemmel tölthetik el őket. Biztatják őket, hogy kérjenek segítséget, ha rosszul érzik magukat.

Mindenki más

Az biztos, hogy ez Londonra hatványozottan igaz, de az egész város igazi multikulti és ebből nem csinálnak ügyet. Az óvodai csoportokban a gyerekek nevei és képei mellett valamilyen formában megmutatják kinek, milyen nemzetiségűek a szülei, milyen nyelveket ismer még az angolon kívül vagy milyen ünnepi szokásaik vannak.

Teljesen természetes, hogy a kínai újévre közösen lámpásokat készítenek, de az is, hogy a “home room”-ban (két csoportonkénti közös konyha) indiai pakorát süssenek a gyerekekkel. De nemcsak a nemzeti identitás, hanem a nemek közötti határ is sokkal kifinomultabb.

Nincsenek “lányos-fiús” játékok, nem terelik a tanárok a sztereotípiák felé a gyerekeket. Nagyon jó volt látni, hogy az óvodában kettő férfi gondozó is dolgozott. Gondoljunk csak bele, mennyivel természetesebb, ha a gyermekünk azt látja, hogy a nevelők, tanítók nem csak a nők tudnak lenni.

Get Judit Török’s stories in your inbox

Join Medium for free to get updates from this writer.

Remember me for faster sign in

Én nagyon hálás vagyok, hogy az iskolában nem rejtették el a hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű gyerekeket. Nem kirakat órákat mutattak, hanem egy teljesen hétköznapi munkafolyamatot láthattam.

A tanulás a hétköznapi élet része

Ha egy gyerek kíváncsi és kérdéseket tesz fel, amikre válaszokat is kap, akkor rengeteg mindent megtanul, úgy hogy az iskola vagy a pedagógia kérdéskörét nem is érintjük. Angliában nagyon sok mindent a gyakorlatba helyeznek és onnan vonják le a tanulságokat. Néhány egyszerű példa:

• Minden csoportban volt egy közösen épített mérleg. Csak úgy, lóg valahonnan. Szabad játék közben egy kislány élvezettel pakolgatta a két serpenyőre a plüss állatokat és figyelte mi történik.
• Az egyik teremben lejtőket barkácsoltak. Meredekebbet, hosszabbat, kanyargósat. Ezeken kis autókat gurítottak le, majd az egyik gyereknek eszébe jutott, hogy mi lenne, ha előtte befestékeznék az autók kerekeit. Amire a válasz az volt, hogy: miért is ne?
• A csoportokban a természet megismerése is nagyon fontos része a tanmenetnek. Babot csíráztatnak, növényeket nevelnek az udvaron, de volt, akik tojást keltettek. A tojásoknak megvolt a napi felelőse, ki mikor fordítgatja, számolták vissza a napokat, várták mikor fognak kibújni a kis csibék. (Amiket egy hét elteltével egy farmra vittek el.)
• Az egyik asztalnál számolni tanultak a gyerekek. A tanító négyféle gyümölcsöt/zöldséget vett elő, a gyerekek pedig kaptak egy laminált lapot, amin négy kör volt a négy számmal. Először megbeszélték a növények neveit, hol teremnek, milyen a színük. Utána közösen darabolták, megszagolták, megkóstolták. Majd jöttek a “feladatok”. Összeadást, kivonást, osztást, csoportosítást tanultak, és közben minden érzékszervüket használták.
• A homokozó asztal és a vizes asztal még az iskolai környezetben is mindennapos. Felfedeznek, nyomokat hagynak benne, betűket formálnak, de megtanulják a tele, félig, sok, kevés mennyiségi kifejezéseket is.
• Igazi pénzzel tanulják a pénzzel való számolást. (Kivéve az 50 fontos bankjegyet.) Nagyon tetszett, hogy amikor összegekről beszéltek mindig megpróbálták társítani valamihez. Például: ennyi pénzért tudsz venni egy csokit, ennyiből vehetsz egy könyvet, ennyiből egy nagy játékot.
  A bankjegyek és érmék megtanulásakor sort kerítettek arra is, hogy megmagyarázzák kinek a portréját láthatják rajtuk és miért fontosak ők.
• Az iskolában a szabadjáték ideje után megkérdezik a gyerekeket, hogy: Mivel játszottak? Mit tanultak belőle? Ilyenkor nagyon fontos a megfelelő kommunikációs készség és a részegységek egészben látása, ami a gondolkodási struktúrájukat fejleszti.

Már oviban és az iskola első két évében a gyerekek témákat dolgoznak fel. A témát a tanárok a gyerekekkel közösen találják ki és azt járják körül csapat és egyéni munkával. Az iskolában például az aktuális téma a fogorvos és fogápolás volt. Tablókat készítettek, szerepjátékokat játszhattak fogorvosi eszközökkel, megtanulták a helyes fogápolási szokásokat, térképen jelölték, hol van a közelükben fogorvos, megszámolták saját fogaikat, beszéltek a fogváltásról, összehasonlították az emberi és állati fogsorokat, közösen megnézték a fogkefe, fogkrém kínálatot a közeli boltban.

Szabadság

Most nem a tanároknak kijáró szabadnapokat akarom taglalni, bár az év négy terminusra bontása is izgalmas következményekkel jár, hanem a gyerek szabadságára térnék egy kicsit ki. Általánosságban azt mondanám, hogy mindenhol a szabad döntések dominálnak. Nincsenek biztonsági figyelmeztetések, rítusok, szabályok. (Sőt, az óvoda udvarán a fák körül direkt olyan szerkezeteket ácsoltak, hogy a gyerekek fel tudjanak mászni a fákra.)

Ha a gyerek zokniban megy ki az udvarra, lehet, hogy a nevelő tesz egy megjegyzést, de igazából arra törekszenek, hogy a gyerek megtapasztalja, eldönthesse, megtanulja, hogy neki tényleg jó lenne egy pár cipőt felvenni, mert kinn fázik a lába. Az étkezésnek vannak fix időpontjai, de például az alvásnak/pihenésnek nincs. A szabadjáték során előfordul a rendetlenség, kosz keletkezése, ami a nevelőkre van bízva.

És én itt egy kicsit meg is állnék. Ez volt az a pont, ahol nekem sok volt. Egy 2–4 éves gyerek szerintem még nem tud minden helyzetben önállóan dönteni, szabadsága mellett gyakorolnia kell a társadalmi szabályokat is. Az én szememben, a csoportszobák zsúfoltak és rendetlenek, amik nem jó példák a gyerekek számára. Nehéz terület, hogy hol húzzuk meg a határokat itthon és az intézményben is.

Nálunk itthon például szent az ebéd utáni pihenő, a lefekvés előtti elpakolás, mert tudom, hogy ezek nélkül két ördögfióka lesz a két tündér gyerekemből. Itt meg is hagyom a szabadságot mindenkinek, hogy eldönthesse, szerinte mi a jó neki és a gyerekének.

Iskola négy évesen?

Sokak szerint korainak tűnik, de igen. Először is az iskola intézményét ne úgy képzeljük el, mint itthon megszoktuk. Az első két év inkább az óvodára hasonlít, annyi változtatással, hogy itt délelőtt és délután egy-egy kötelező foglalkozáson vesznek részt a gyerekek. Ezek az “órák” a négy fenn említett terület kérdéskörében telnek. A délelőtti foglalkozás 9-kor kezdődik. Az első két évben a hangok és betűk összekapcsolásával foglalkoznak a legtöbbet. Az olvasási készséget színekkel kódolják, ami a szülők számára is nyilvános. Ez azért nagyon hasznos, mert a könyvesboltban a gyerekünk szintjéhez tudunk könyvet választani. Nagyon egyszerűen diferálnak. Akik netán a csoport szintje felett teljesítenek azok a felsőbb évfolyamra járnak be órára és ez visszafelé is igaz. Kérdésemre, hogy ez így nem bonyolítja-e meg túlságosan a rendszert, azt a választ kaptam, hogy nem.

Ez így mindenkinek ideális. A tanárnak sem kell külön foglalkoztatni gyerekeket és a gyerekek is jól érzik magukat a hasonló képességű csoportban.

Az óra után szabad játék van. A tanteremben és a saját udvaron különböző területek vannak, amik közül a gyerekek válogathatnak. Van olvasókuckó, festőasztal, matematikai rész, szerepjátékok, számítógépes sarok, íráselőkészítés, homokozó, hangszerek stb. Itt már él a rend szabálya: ahogyan találta a gyermek a munkaterületet, úgy is kell elhagynia. Tehát el kell pakolnia az eszközöket, le kell törölni az asztalt, stb.

24 gyerekre 2 tanár és 4 tanársegéd jut, ami megint “kicsit” más, mint itthon.

Mindamellett nincsnek tankönyvek, munkafüzetek. A tanár A4-es lapokra állítja össze a feladatsorokat. Így van közte nehezebb és egyszerűbb is, de olyan is előfordult az órán, hogy valaki feladatlapot kapott, másik gyerek pedig eszközökkel végezte el a műveleteket, ha az neki jobban megfelelt.

Konklúzió

Tudom, hogy a kiragadott intézmények nem fedik le teljesen a brit oktatási rendszert. Szó sem esett a magániskolákról, alternatív intézmények rendszeréről, vidéki iskolákról vagy a felsőbb évfolyamokról.

Számomra ez a három nap mégis nagyon inspiráló volt és azon gondolkoztam, hogy de jó volna, ha magyar pedagógusok tanulmány utakon vehetnének részt, hogy lássanak példákat a Európa és a Világ minden tájékáról. Új szemléletekkel és módszerekkel ismerkedjenek meg, és a hosszú pályafutásuk alatt felfrissüljenek.

Példaértékűnek tartom az EYFS kidolgozását. Biztos vagyok benne, hogy a közös szakmai munkával előállított új tanterv értékes embereket és jó eredményeket fog hozni Angliának.